Ráadáskarrier I-II-III. háromrészes kurzus pályaelhagyóknak

Szeretettel köszöntelek a ráadáskarriert építők körében!

 

 

MIÉRT

dolgoztam ki neked a személyes életstratégia-készítést ráadáskarrierként?

 

  • mért sokan vannak közöttünk, akik pályaelhagyóvá váltak, és akiknek segítséget ez az online kurzus.
    – azoknak, akiknek szembe kell nézniük azzal, hogy kimerültek, kiégtek vagy elérte őket az életközép válság, és felismerték, hogy mást, máshol, másképpen kellene csinálniik;
    – azoknak, akik saját döntés eredményeként megszakították aktív munkavállalásukat, kiléptek a munkahelyükről vagy nyugdíjba vonultak;
    – azoknak, akiknél e döntés nem önkéntes volt, akiket elbocsátottak, kényszernyugdíjaztak esetleg egészségi okból leszázalékoltak;
  • mert sokan vannak olyanok is, akik még nem találtak rá életük vezérlő csillagára és azoknak, akik valahol, menetközben szem elől tévesztették azt. Tehát az útkeresők és az útról eltévedtek kedvéért készítettem el azt online tanfolyamot,
  • mert minden benne szereplő eszköz és módszer számomra is sok felismerést, belátást és végtelen sok örömöt okozott.

Maga az élethelyzet változás, az addigi megszokott rutinok kiesése veszteségérzettel jár és akár mélyebb életválságba is torkollhat, álmatlansággal, permanens életuntsággal, depresszív tünetekkel. Minél hosszabban elnyúlik egy ilyen időszak, annál inkább hajlamosít az önértékelés romlásra, közömbösségre, türelmetlenségre, rosszindulatra. Tudjuk, hogy minden életválság – minden nehézsége ellenére – az új születésének is hordozója.

 

 

 

Hogyan

tudod a legjobban hasznosítani a három részes ráadáskarrier online tanfolyamot? 

 

  • Ez a kurzus abban kíván segítségedre lenni, hogyan tudod összegyűjteni valós erőforrásaidat és mozgósítani azokat lelkesítő új célok megvalósítására. Abban, hogy a jelenlegi kiúttalanságot két-három éven belül életed legnagyobb jótéteményeként éld meg.
  • Segíthet, hogy rátalálj a neked rendelt életfeladatra, amely
    – kellő kihívást jelent meglévő készségeid és tapasztalataid hasznosítására
    – meghozza számodra az állandó stressz helyett a munkavégzés örömét,
    – teljes mértékben kiaknázhatod kreativitásodat, alkotóerődet,
    – elérheted a korodnak megfelelő csúcsteljesítményedet,
    – megteremtheted az anyagi biztonságodat, és végül, de nem utolsósorban
    – hasznosnak és fontosnak érezheted magad!
  • Kezedbe adok ehhez önismereti teszteket, amelyekből megállapíthatod, hol tartasz most. Segítségükkel reálisabb önértékelésre tehetsz szert, mivel tisztábban láthatod az erősségeidet, és mérlegelheted, miben kell, miben érdemes fejlődnöd. Megismertetlek továbbá az üzleti élet legsikeresebb vállalatai által is alkalmazott, stratégiai eszközökkel és módszerekkel, amelyeket kifejezetten a személyes életstratégia elkészítése érdekében adaptáltam és több egyetemista csoportom hallgatóival kipróbálva sok éven keresztül folyamatosan fejlesztettem, finomítottam. Segítségükkel feltárhatod, hogy céljaid sikeres teljesítéséhez melyek a legfontosabb mozgósításra váró adottságaid és képességeid, mit kell tenned, hogy tehetségedet, szorgalmadat, tudásvágyadat jó célok szolgálatába állítva a lehető legtöbbet hozd ki magadból és az életedből.

Mind a három tanfolyam leckéi nagyon tudatosan épülnek egymásra, ezért egy következő leckére csak a megelőző lecke záró beszámolójának elfogadását követve tudsz továbblépni.

 

 

MIT?

jelent a ráadáskarrier és mit tudhatsz meg önmagadról a képzés során?

 

Ráadáskarriert nem olyankor épít az ember, amikor minden a legnagyobb rendben van, hanem amikor keresztülment egy súlyos válságon, veszteségei, életsebei vannak.

Mint például Paul Tasner, akit 64 éves korában, váratlanul elbocsátottak a munkahelyéről. 66(!) évesen, életében először lett vállalkozó és indított saját céget, ami mostanra sikeres és hasznos munkát végez a műanyag szemét mennyiségének csökkentésében és az újrahasznosításban. Tudatos, reflektál és erősen motiválja a témaválasztásában, hogy milyen lesz a világ a jövőben, az unokái számára. Érdemes megnézned csodálatos és inspiráló a beszédét az újrakezdésről, amelyet mára élete leghálásabb, legtartalmasabb munkájának tart:

Paul Tasner: Hogyan váltam vállalkozóvá hatvanhat éves koromban?
(Teljes lejátszási idő: 6:51 perc, a magyar feliratot be lehet állítani.)

 

Van egy mese, amelyben ráismerhetsz saját jelenlegi élethelyzetedre:

 

 

OLVASD EL A FEJEZET MESÉJÉT ÉS MESEKALAUZÁT!

 

LOTILKO SZÁRNYAI

 

 

I. rész: Jelenlegi életvezetés kritikus pontjainak felismerése és felszámolása

 

 

A RÁADÁSKARRIER I. – Jelenlegi életvezetés kritikus pontjainak felismerése és felszámolása online kurzus keretében a négy egymással összehangolt lecke alkalmas arra, hogy helyreállítsd megtépázott önbizalmadat, önmagadba vetett hitedet. Megerősítsd magad abban, hogy van számodra hátralévő életutad során új, perspektivikus, örömtelibb jövőkép, lássál értelmes és megvalósítható célokat magad előtt, amin érdemes nap, mint nap dolgoznod. Ehhez azonban mindenekelőtt össze kell gyűjtened rejtett erőforrásaidat, feljavítani testi-lelki-szellemi állóképességeidet.

 

01. lecke: Növeld erőnléted jó szokásokkal!

Az első lecke keretében cselekvőképességedet és ezzel összefüggésben fizikai állóképességedet vesszük górcső alá, hogy rátaláljunk életvezetésed kritikus pontjaira, felismerjünk néhány olyan rossz szokásodat, amelyeken tudsz és akarsz is változtatni.

02. Találj rá a valódi erőforrásaidra!

 

A második leckében mentális állóképességedet vesszük górcső alá, összegyűjtjük erősségeidet és megvizsgáljuk milyen lehetőségek kínálkoznak számodra, valamint arra is választ keresünk, hogy vannak-e olyan küldő-belső gátak, amelyek megakadályozzák, hogy az légy, aki vagy. Utánajárunk, kik és mik a lehúzó erőid és mit tudsz ellenük tenni, Azt is megpróbáljuk felderíteni, milyen szorongásaid, félelemeid akadályozzák, hogy energiáid akadály nélkül áramoljanak, és ne korlátozzanak abban, hogy bármit véghez tudj vinni, amit elhatározol.

03. lecke: Keresd meg a segítőidet, javíts kapcsolataidat!

 

A harmadik leckében az társas-érzelmi állóképességedet vesszük szemügyre, megkeressük azokat a legfontosabb segítőidet, akik kísérnek és hinterlandot jelentenek számodra, akár élő, akár már csak benned élő  személyek, esetleg belső szerepszemélyiségeid ezek. Megvizsgáljuk, nincs-e ezekben a fontos kapcsolataidban elakadásod és mit tudsz változtatni kapcsolataid erősítése érdekében.

04. lecke: Játszva érj el nagy dolgokat!

 

A negyedik leckében a lelki (spirituális) állóképességedre fókuszálunk és olyan örömforrásokat igyekszünk közösen felkutatni, amelyeket részeivé tehetsz a mindennapjaidnak és amelyek alapul szolgálnak személyes küldetésed beváltásához hosszútávú céljaidon keresztül.

 

 

II. rész: Jó életvezetési szokások kialakítása

 

A RÁADÁSKARRIER II. – Jó életvezetési szokások kialakítása online kurzus keretében a négy egymással összehangolt lecke segítségével tudatosíthatod, mi életed valódi küldetése, melyek a legfontosabb egyirányba mutató értékeid és céljaid, amelyeket hátralévő életutad során meg tudsz és meg is akarsz valósítani. Megmutatom, hogyan tudsz ezek közül mindig a soronkövetkező legfontosabbakra fókuszálni. Megtanítalak, hogy  előrehaladásodat ellenőrizni tudd személyes stratégiai térképed és személyes teljesíményértékelő rendszered segítségével.
Ha mindenben együtt haladsz velem, érezhetően javulni fog az önértékelésed a kurzus elvégzése közben és után és egyre céltudatosabb, örömtelibb leszel. Nap, mint nap jobban érzed majd magad a bőrődben, megszilárdul testi-lelki-szellemi állóképességed.

 

5. Tudatosítsd, melyek a legfontosabb értékeid és mi dolgod a világban!

 

Az ötödik leckében a lelki állóképességed megerősítését tűzzük ki jó életvezetési szokások kialakításával

6. Hangold össze a küldetésedet és értékeidet az életcéljaiddal!

 

A hatodik leckében érzelmi állóképességed megerősítését tűzzük ki jó életvezetési szokások kialakításával

7. Készítsd el és harmonizáld a személyes stratégiai térképedet!

 

A hetedik leckében mentális állóképességed megerősítését tűzzük ki jó életvezetési szokások kialakításával

8. Állítsd össze személyes teljesítmény-értékelő rendszeredet!

 

A 8. leckében cselekvőképességed (fizikai állóképességed) megerősítését tűzzük ki jó életvezetési szokások kialakításával.

 

III. rész: Lépések életminőséged látványos javulásáért

 

A RÁADÁSKARRIER III. – Látványos életminőségjavítás online kurzus keretében a négy egymással összehangolt leckéjét elsajátítva egyre inkább megtapasztalod, mit jelent, ha napról napra van miért felkelni azért, hogy értelmes, hasznos célok megvalósításával tudd jobbá tenni magad és mások életét. Megmutatom, hogyan tudod kiteljesíteni önbecsülésedet mindezt testi-lelki-szellemi harmóniában és egyre jobb életminőségben.

 

9. Törekedj egyensúlyra kapcsolataidban: amennyit adsz, annyit kapsz!

 

A kilencedik leckében lelki állóképességed látványos javítása a cél.

10. Élezd a fűrészt!

 

A tizedik leckében cselekvőképességed (fizikai állóképességed) látványos javítása a cél.

11. Élvezd, hogy szabad, független vagy: éld és élvezd életet minden pillanatát!

 

A tizenegyedik leckében mentális állóképességed látványos javítása a cél.

12. Élj jólétben és jóllétben!

 

A tizenkettedik leckében érzelmi állóképességed látványos javítása a cél.

Honnan tudom mindezt, amire meg szeretnélek tanítani? A saját, többszörös újrakezdéssel tarkított életútam tapasztalataiból. A kurzus leckéiben nincs elgyetlen olyan elem sem, amit magamon ki nem próbáltam volna és személyesen nem győződtem volna meg arról, hogy működnek. 65 évesen napjaim nagy részét azzal töltöm, amit legjobban szeretek, azok vesznek körül, akik fontosak számomra és akikkel jól érzem magam. Állóképességem minden vonatkozásban jó, életkedvem töretlen. Keményen megdolgoztam mindezért, és saját példám a bizonyíték arra, hogy erős elhatározással elérhetővé válhatnak álmaink!

Ha úgy érzed, ezek bármelyikében van még tenni- jobbítani valód, akkor szeretettel köszöntelek a „klubban”!

 

 

Mert úgy gondolom “sokan vagyunk 50-60 körül úgy, hogy kirepültek a gyerekeink, van időnk, agyunk, lelkünk, energiánk. Sok-sok tudásunk, tapasztalatunk is van. Tudjuk már sokmindenről, hogy nem is érdemes belefogni, és tudjuk azt is, hogy miben vagyunk jók, hatékonyak. Vagy ha nem is tudjuk épp, de kis munkával utánajárhatunk, tudatosíthatjuk.

Nem kötelező magunkra húzni a magyar közvélekedést és eltemetni magunkat a kilátástalanságba. A jövő, a saját jövőnk, a gyerekek kirepülése után, végre a lábunk előtt hever. A tudatos öregedés részben pont arról szól, hogy akár a közvélekedés ellenszelében is próbáljuk kihozni a lehető legtöbbet a saját lehetőségeinkből.

Iszonyú gyorsan eltelt 10-20-30-40 év, megváltozott a világ. Van internet, közösségi média, google, társadalmi dialógus, nyelvleckék, videók, TED, edX. Ingyen. A tudás immár public domain és egy karnyújtásnyira van, sőt még annyira sem, itt van az orrunk előtt a monitoron. Van klímaváltozás, vannak közösségi kezdeményezések, vannak ügyek, emberek, aktív csoportok, pezsgés. Sokan és sokféle módon próbálnak hatékonyan válaszolni a változó világ sokszor szörnyű és nyomasztó kihívásaira. A segítő kéz, az agy, a szándék sok helyen elkel. Egyre erősebb és hangosabb a Tudatosan Gyerektelenek mozgalma. Ők azok a fiatalok, akik abszolút bátran, és vágyvezérelt, részrehajló kompromisszumok nélkül néznek szembe a környezeti realitással, és teszik meg a társadalmi és gazdasági állításaikat. Mivel ők nem is húzzák magukra a gyerekvállalás terheit, így még idejük, energiájuk, mozgásterük is van hatékonyan tenni egy fenntartható társadalomért. Van egy komplett új, fiatal felnőtt generáció, akik új paradigmát hoznak. És itt vannak a mégfiatalabbak, akik már tinédzserként felszólalnak a klímaügyek érdekében.

Itt vagyunk a térben együtt, azok akiknek van ideje, figyelme, energiája. MINDEN eszköz a kezünkben van ahhoz, hogy generációk együtt, összefogva, valami egészen újat, új paradigmát, új eszközöket, új módszereket hozzunk létre, segítsünk elterjedni. Dúskálunk a lehetőségekben… és a problémákban is. Szóval nem törvényszerű, hogy céltalanul unatkozzunk, ha éppenséggel tettre késznek érezzük magunkat.”
(Forrás: https://tudatosoregedes.org/2019/02/19/megvaltani-a-vilagot-otven-folott/)

 

 

Mottónk legyen közös munkánk során a következő tanítás Antoine de Saint Exupérytől:

A kis lépések művészete 

“Uram!
Nem csodákért és látomásokért
fohászkodom,csak erőt kérek a
hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!
Tégy leleményessé és ötletessé,
hogy a napok sokféleségében és
forgatagában időben rögzítsem
a számomra fontos felismeréseket
és tapasztalatokat.
Segíts engem a helyes időbeosztásban.
Ajándékozz biztos érzéket a dolgok
fontossági sorrendjének, elsőrangú vagy
csupán másodrangú fontosságának megítéléséhez.
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és a
mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak
az életen, de értelmesen osszam be
napjaimat, észleljem a váratlan
örömöket és magaslatokat.
Őrizz meg attól a naív hittől, hogy
az életben minden simán kell, hogy menjen.
Ajándékozz meg azzal a
józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések
az élet magától adódó ráadásai,
amelyek révén növekedünk és érlelődünk.
Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt,
akinek van elegendő bátorsága és
szeretete az igazság kimondásához.
Az igazságot az ember nem magának
mondja meg, azt mások mondják meg nekünk.
Tudom, hogy sok probléma éppen
úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek segíts, hogy tudjak várni.
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a barátságra.
Add, hogy az élet legszebb,
legnehezebb, legkockázatosabb és
legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk.
Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a
kellő pillanatban és a megfelelő helyen
szavakkal vagy szavak nélkül egy kis jóságot közvetíthessek.
Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől.
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van.
Uram! Taníts meg a kis lépések művészetére !

És egy pillantra se feledd: A felhők fölött mindig kék az ég!