Nem várt öröm ért tegnap este: kaptam egy számomra igen értékes „fülszöveget” könyvem hátsó borítójára Szász Ilmától. Ilmával 2000-ben találkoztam személyesen, miután megszületett a döntés, hogy az akkori munkahelyemet a földdel teszik egyenlővé. Időközben ez be is következett, mert az egykori épület helyén ma egy biztosítótársaság üvegpalotája díszlik. Miután szerződést bontottunk kétéves munkanélküli időszak következett. Ekkor kerestem kapcsolatot Szász Ilmával, akinek a könyveit olvastam, és nagy hatást gyakorolt rám az a jelkép és szimbólumrendszer, ami munkáiból elém tárult.
Ilma a Karolina úti Vértranszfúziós Intézet Igazgató főorvosa volt nyugdíjazásáig, majd utána nyergelt át az ezotéria területére. Azt szerettem volna megkérdezni tőle, hogy az én esetemben is lát-e esélyt egy ilyen 180 fokos pályamódosításra. Egy szufi mesét mondott el nekem válaszul, ami arról szólt, hogy egy különleges madár addig vándorolt erdőről erdőre, míg egy napon megtalálta az övéit és azóta végre magára talált. A mesén kívül ő javasolta nekem, hogy ismerkedjek meg Baktay Ervin: A csillagfejtés könyve c. munkájával. Azt tanácsolta, ne menjek kártyavetőkhöz, csillagfejtőkhöz, hanem keressem meg a saját utamat úgy, hogy magamnak állítom fel a születési horoszkópomat. Így kerültem kapcsolatba az asztrológiával. Baktay könyvét végig azzal az érzéssel olvastam – amit soha azelőtt nem éreztem – hogy igen, ezt én mind tudtam valaha… azaz nem tanultam a könyvét, csak ráismertem. Felejthetetlen élmény volt.
Ha ez a találkozás akkor és ott nem jön létre, akkor nem ismerem meg mélységében a szimbólumok és archetípusok jelképrendszerét és talán a mesékhez sem találok vissza, amely ezeknek legelfogadottabb közvetítője. Végtelenül örülök hát nemcsak az akkori, hanem a mostani, majd 20 év utáni újbóli egymásra találásunknak.
És íme a fülszöveg:
Életem derekán alakultam át biokémikusból valláspszichológussá és a kereszténységhez a jezsuita Anthony de Mello kedves, humoros, az egész világra kiterjedő, anti-dogmatikus 900 meséje vezetett vissza. Később meditációs csoportokat vezetve rájöttem, hogy a mesék képesek segíteni súlyos személyes problémák feldolgozásában. Így aztán, noha nem vagyok meseszakértő, de megtapasztaltam Arany és Ady igazát, miszerint: „Nem mese ez, gyermek” és „A királylány mese, János,/De nincs élőbb a mesénél,/ S mese ellen minden káros”.
Szubjektív olvasóként ajánlom Dr. Laáb Ágnes kiváló könyvét hozzám hasonló nem meseértő, anyáknak, nagymamáknak, pedagógusoknak s a kislányok egyéb empatikus kedvelőinek. Szerzőnk kiválóan, széles beágyazottságban elemzi hajdani Csipkerózsikáinkat, Piroskáinkat, Hamupipőkéinket, Okos Katáinkat egészen Maeterlinck Kék madaráig. És teljesen a mai élethelyzeteknek megfelelően figyelmezteti a kamaszkorig felnövő kislányainkkal foglalkozókat, hogy milyen—tündéradta—kincseket fejlesszenek ki bennük, valamint azt is, hogyan tudják felismerni a férfi/női/sors általi fenyegetéseiket és tennivalóikat ezek során. Így válik számukra sorsuk nevelő akadállyá, s nem a tudatlanok végzetévé. A mese intenzíven figyelmeztet, de kedvező kiutat is mutat.
Laáb Ágnes mindezt nemcsak tökéletes pszichológiai szempontból tárgyalja, de egy magas spirituális rálátást is nyújt. Okos, nem egy-nézőpontúvá nevelt válaszadásra késztet. S elvezet egy igaz Karácsonyig, –amit saját praxisomban is észleltem– hogy mennyire mély gyermeki emlékeket kelt fel, s hogyan képes „belső filmünket” egy magasabb rendű működéssé átalakítani.
A könyv olvasásakor nem maradt hiányérzetem, csak egy. Várom a szerző mielőbbi „mesekönyvét”, felnőtt nőknek, sőt matrónáknak is, ilyen kedves, élvezetes és mégis okos, hasznos életvezetési iránytűként.
Szász Ilma