Csipkerózsika álomba szenderül – mesés beavatás a nőiségbe – könyvemben a legkönnyebben a Térdszéli Katica meséhez kapcsolódó fejezetet írtam meg. Egyébként talán ez a legrövidebb és legtömörebb fejezete is a könyvnek. Nem túlzás: egyszerűen kiöntöttem magamból. Minden egyes sora a mesének és a belőle származó gondolatoknak is mélyen a sajátom volt.
Hiszen kislányként, fiatal nőként én is bármikor el tudtam varázsolni a beszélőkémmel és a kirobbanó jókedvemmel a környezetemben lévő férfiakat: Édesapám szemében mindig láttam a helyeslést és a bátorítást, Nagybátyámat meg úgy csavartam az ujjam köré, ahogy kellett. Amikor megismertem férjem édesapját, az ő szemvillanásából azonnal láttam, hogy kapcsolatunkat mostantól az ő egyetértése, áldása és oltalma kíséri – és ez így volt haláláig.
Szóval tetszelegtem én rendesen ebben az okos lány szerepben. Aztán összekerültem egy igazi “Métisz-típusú” főnökasszonnyal, akit különösen szerettem és tiszteltem.

(Métisz a női bölcsesség istenasszonya és Zeusz első felesége volt, akinek azt jósolták, hogy két gyermeke lesz, egy lánya meg egy fia, és a fiú mindenben túlszárnyalja majd az apját. Ezután Zeusz addig ügyeskedett, míg elérte, hogy Métisz – aki akkor már méhében hordta Pallasz Athénét – egészen apróra zsugorodjon és bekebelezte. Amikor aztán az ő fejéből pattant ki teljes harci fegyverzetben Pallasz Athéné, a főisten valójában elorozta a nőktől a szülés privilégiumát is! Azt, hogy csak ők képesek életet adni. Pallasz Athéné abban a tudatban élt, hogy nincs is anyja. Méltán vált isteni atyja legkedvesebb gyermekévé, apuci okos lányává, mivel tudása a bal agyféltekés, férfias tudás volt, holott Métisz révén magában hordozta a női bölcsesség jobb agyféltekés tudását is, igaz hogy nagyon sokáig ez inaktív volt számára.)

Nos, az én Métiszem a következő, életre szóló tanulsággal ajándékozott meg a húszas éveim végén: Főkönyvelő volt, nagyon okos és lelkiismeretes egy olyan vezetői csapatban, ahol esélye sem volt annak, hogy okos érvelését a többi vezető egyáltalán követni tudja, nem hogy megértse. Kidolgozta, és aprólékosan alátámasztotta, hogyan lehet egy elég nagyszabású szociális intézkedési tervet megvalósítani. A javaslattal a cégnél dolgozó mintegy 1200 ember nagyon jól járt volna és a cég sem rokkant volna bele ennek anyagi terhébe. Ám eszébe sem jutott, hogy elővezesse. Ugyanakkor minden alkalommal, amikor az igazgatóval találkozott, valamit elsütött belőle. Amikor már a teljes javaslatát apránként bejuttatta igazgatónk tudatába és hagyott elég időt arra, hogy meg is tudja a pasas emészteni, egy következő találkozáskor azt mondta: Nagyon örültem és nagyon jónak tartottam Gábor a szociális intézkedési csomaggal kapcsolatos elképzeléseit, ezért megpróbáltam számokkal is alátámasztani, hogy mindez mennyire megalapozott és kivitelezhető. Azzal szó nélkül átnyújtotta neki a javaslatot leírva, táblázatokkal, grafikonokkal alátámasztva, beterjesztésre kész formában, első oldalán azt is megírva, hogy a következő vezetői értekezleten az Igazgatónak mit kellene ezzel kapcsolatban mondania.
És ha valaki közületek azt gondolná, hogy ezek után “Gábor” kikérte magának, hogy a szájába adjanak mások által kitalált, aprólékosan kidolgozott javaslatokat, az nagyon téved!
Jelen voltam azon a vezetői értekezleten, ahol az Igazgató – miután kellőképpen kifényezte magát és a nagyszerű ötletét – elővezette és egyhangú szavazással keresztülvitte Métiszem javaslatát. Ehhez mindössze a nők azon csendes, háttérbe húzódó bölcsessége kellett, hogy “többet ésszel, mint erővel”.
Bizonyára nektek is van ehhez hasonló élménye, története – örülnék, ha megosztanátok, mindannyiunk okulására!