Tulajdonképpen nem baj. Ettől még lehet szakmájának kiváló művelője. Ám a felsőfokú végzettség valamelyest kötelez arra, hogy az általános műveltséggel se álljunk hadilábon. Tudjunk pallérozottan kommunikálni szóban, írásban. Ehhez viszont nagy segítséget jelent a jelentős irodalmi művek ismerete.
Ha negyvennyolc kontrolling szakirányos hallgató közül egy sem tudja, hogy ki és melyik versében írta, hogy “Mi dolgunk a világon? küzdeni / Erőnk szerint a legnemesbekért”, az azért elgondolkoztató. Annyira, hogy nem is tudok mellette szó nélkül elmenni. Az elmúlt évek előadásai során szomorú statisztikát gyűjtöttem be arról, hogy mi mindent nem olvasnak a hallgatóim. Most még ez is…
Vettem a fáradtságot és utánanéztem, tényleg kikerülhetett az érettségi tudásanyagából ez a vers? Szó sincs róla:
- 2003-ben irodalmi írásbeli tétel volt “Vörösmarty Mihály Gondolatok a könyvtárban című versének elemző értelmezése”.
- A 2004-2005-ös tanév szóbeli érettségi tétel-ajánlásai között is szerepel: 14./ A) Vörösmarty Mihály – a magyar romantika kiteljesedésének költője: A haza s emberiség költője: Gondolatok a könyvtárban – műelemzés
- A 2008. évi irodalmi tételek között is szerepel: “Az emberi élet értelmének kutatása és az ezzel kapcsolatos válaszok Vörösmarty nagy gondolati verseiben”…Valami nagyon nincs rendben!Azt már nem is remélem hogy hallgatóim rendszeresen látogatnák az MTA Akadémiai könyvtárát, amelynek 1826. december 23-i megnyitójára született a vers. Az MTA Könyvtára – amely a Teleki-hagyaték mintegy húszezer kötetébõl nőtte ki magát az ország egyik legnagyobb tudományos szakkönyvtárává, történeti szempontból is országos jelentőségű nyomtatott, kéziratos, levéltári és egyéb információhordozókon található anyagot gondozó nemzeti intézmény.
Remélem viszont, hogy kedvet kapnak néhányan meglátogatni a 2003-ban újból megnyitott Vörösmarty-emlékszobát, amelyben a költő több kézirata is helyett kapott. A két tárlót ugyanaz az akadémiai környezet veszi körül, amelyben Vörösmarty élt és dolgozott. Itt látható a vers eredeti kézirata is:
A Gondolatok a könyvtárban c. versben (MTAKK K 721/I. 78-80.) Vörösmarty költői képekkel olyan nyelvfilozófiai gondolatokat fogalmazott meg, amelyekkel Széchenyi érvelt prózában 1842-ben akadémiai megnyitó beszédében.
Annak reményében, hogy hátha akad, aki időt szán arra, hogy itt és most pótolja ezirányú irodalmi hiányosságát, elérhetővé teszem a teljes verset:
Vörösmarty Mihály: GONDOLATOK A KÖNYVTÁRBAN
Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós,
Az emberiségnek elhányt rongyain
Komor betűkkel, mint a téli éj,
Leírva áll a rettentő tanulság:
“Hogy míg nyomorra milliók születnek,
Néhány ezernek jutna üdv a földön,
Ha istenésszel, angyal érzelemmel
Használni tudnák éltök napjait.”
Miért e lom? hogy mint juh a gyepen
Legeljünk rajta? s léha tudománytól
Zabáltan elhenyéljük a napot?
Az isten napját! nemzet életét!
Miért e lom? szagáról ismerem meg
Az állatember minden bűneit.
Erény van írva e lapon; de egykor
Zsivány ruhája volt. S amott?
Az ártatlanság boldog napjai
Egy eltépett szűz gyönge öltönyén,
Vagy egy dühös bujának pongyoláján.
És itt a törvény – véres lázadók
Hamis birák és zsarnokok mezéből
Fehérre mosdott könyvnek lapjain.
Emitt a gépek s számok titkai!
De akik a ruhát elszaggaták
Hogy majd belőle csínos könyv legyen,
Számon kivül maradtak: Ixion
Bőszült vihartól űzött kerekén
Örvény nyomorban, vég nélkül kerengők.
Az őrült ágyán bölcs fej álmodik;
A csillagászat egy vak koldus asszony
Condráin méri a világokat:
Világ és vakság egy hitvány lapon!
Könyv lett a rabnép s gyávák köntöséből
S most a szabadság és a hősi kor
Beszéli benne nagy történetét.
Hűség, barátság aljas hitszegők
Gunyáiból készült lapon regél.
Irtózatos hazudság mindenütt!
Az írt betűket a sápadt levél
Halotti képe kárhoztatja el.
Országok rongya! könyvtár a neved,
De hát hol a könyv mely célhoz vezet?
Hol a nagyobb rész boldogsága? – Ment-e
A könyvek által a világ elébb?
Ment, hogy minél dicsőbbek népei,
Salakjok annál borzasztóbb legyen,
S a rongyos ember bőszült kebele
Dögvészt sohajtson a hír nemzetére.
De hát ledöntsük, amit ezredek
Ész napvilága mellett dolgozának?
A bölcsek és a költők műveit,
S mit a tapasztalás arany
Bányáiból kifejtett az idő?
Hány fényes lélek tépte el magát,
Virrasztott a sziv égő romja mellett,
Hogy tévedt, sujtott embertársinak
Irányt adjon s erőt, vigasztalást.
Az el nem ismert érdem hősei,
Kiket – midőn már elhunytak s midőn
Ingyen tehette – csúfos háladattal
Kezdett imádni a galád világ,
Népboldogító eszmék vértanúi
Ők mind e többi rongykereskedővel,
Ez únt fejek – s e megkorhadt szivekkel,
Rosz szenvedélyek oktatóival
Ők mind együtt – a jók a rosz miatt –
Egy máglya üszkén elhamvadjanak?
Oh nem, nem! amit mondtam, fájdalom volt,
Hogy annyi elszánt lelkek fáradalma,
Oly fényes elmék a sár fiait
A sűlyedéstől meg nem mentheték!
Hogy még alig bír a föld egy zugot,
Egy kis virányt a puszta homokon
Hol legkelendőbb név az emberé,
Hol a teremtés ősi jogai
E névhez “ember!” advák örökűl –
Kivéve aki feketén született,
Mert azt baromnak tartják e dicsők
S az isten képét szíjjal ostorozzák.
És mégis – mégis fáradozni kell.
Egy újabb szellem kezd felküzdeni,
Egy új irány tör át a lelkeken:
A nyers fajokba tisztább érzeményt
S gyümölcsözőbb eszméket oltani,
Hogy végre egymást szívben átkarolják,
S uralkodjék igazság, szeretet.
Hogy a legalsó pór is kunyhajában
Mondhassa bizton: nem vagyok magam!
Testvérim vannak, számos milliók;
Én védem őket, ők megvédnek engem.
Nem félek tőled, sors, bármit akarsz.
Ez az, miért csüggedni nem szabad.
Rakjuk le, hangyaszorgalommal, amit
Agyunk az ihlett órákban teremt.
S ha összehordtunk minden kis követ,
Építsük egy újabb kor Bábelét,
Míg oly magas lesz, mint a csillagok.
S ha majd benéztünk a menny ajtaján,
Kihallhatók az angyalok zenéjét,
És földi vérünk minden csepjei
Magas gyönyörnek lángjától hevültek,
Menjünk szét mint a régi nemzetek,
És kezdjünk újra tűrni és tanulni.
Ez hát a sors és nincs vég semmiben?
Nincs és nem is lesz, míg a föld ki nem hal
S meg nem kövűlnek élő fiai.
Mi dolgunk a világon? küzdeni,
És tápot adni lelki vágyainknak.
Ember vagyunk, a föld s az ég fia.
Lelkünk a szárny, mely ég felé viszen,
S mi ahelyett, hogy törnénk fölfelé,
Unatkozzunk s hitvány madár gyanánt
Posvány iszapját szopva éldegéljünk?
Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért.
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.
Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből
S a szellemharcok tiszta sugaránál
Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén őseink porához:
Köszönjük élet! áldomásidat,
Ez jó mulatság, férfi munka volt!1844 vége
Meg is hallgathatod Sinkivits Imre előadásában:
… ezt a gondolatsort 2008. márciusában vetettem paprírra, de aktualitása mit sem változott, sőt!