Csanád hihetetlent alkotott a “Csipkerózsika álomba szenderül – kislányok mesés beavatása a nőiségbe” illusztrációival, egyszerűen csak nézem, nézem és nem győzők betelni velük. Mindegyik a maga nemében páratlan! Beszédes arcú, varázslatosan nőies hősnők, aprólékosan kimunkált részletek, valóban meseszépek. Korábbi közös munkáinknál mindig az volt Csanád feladata, hogy képei meghökkentők legyenek, kifejezetten rondaságukkal hívták fel magukra a figyelmet. Most, mikor egy éve nekilátott, azt kértem, hogy szépet rajzoljon, és magam sem voltam biztos abban, képes lesz-e rá. Különösen, mikor azt mondta, hogy a világ legnehezebb feladata egy férfi számára nőt, rajzolni, annál csak az a nehezebb, hogy szép is legyen. Ahogy most elnézem ezeket a szép lányokat, szívből kívánom Csanádnak, hogy járjon úgy közülük szívének a legkedvesebbel, mint Kypros királya!

PYGMALIÓN
Sokáig élt nőtlenül Kypros királya, Pygmalión, amikor egyszer hófehér elefántcsontból csodálatosan szép szobrot faragott ki a vésőjével. Maga számára is váratlan meglepetés volt, amikor az elefántcsontnak a művészet olyan szép alakot adott, amilyennel soha még asszony nem született a földön. A szobor alkotója szerelemre gyulladt a saját alkotása iránt.
Mert olyan volt ennek az elefántcsont szobornak az arca, mint egy igazi leány arcvonásai mintha csak éltek volna, s mintha már mozdulni is akarna, csak a szemérmes félénkség parancsolna rá nyugalmat. Csodálkozva nézte Pygmalión, és többször megtapogatta kezével, hogy eleven test-e vagy élettelen elefántcsont csupán, s nem tudott abba belenyugodni, hogy nem él.
Csókokkal illette az arcát, és úgy érezte; hogy az viszonozza, beszélt hozzá és megölelte, de gyöngéden fogta, mert félt, hogy ujjainak érintése nyomán folt marad finom bőrön. Elhalmozta becéző szavakkal, majd leánykáknak kedves kis ajándékokat hozott neki, kagylókat és kerek kavicsot, kicsiny madarakat és ezerszínű virágot, liliomot és tarka labdákat s a Nap leányainak a könnyeiből született borostyánkövet. Fel is öltöztette drága ruhákba, ujjaira ékköves gyűrűt húzott, nyakába hosszú láncot akasztott, bíbor terítőkkel takart keveretre fektette. De a szobor néma maradt és érzéketlen. Eljött Aphrodité istennő ünnepe, amelyet egész Kypros nagy fénnyel ült meg. Aranyozott szarvú, fehér nyakú teheneket vágtak le az áldozati oltár mellett, és füstölgött az illatos tömjén. Bemutatva az áldozatot, az oltár mellett állt Pygmalión, és félve kimondani igazi kívánságát, így imádkozott : – Ha ti, istenek mindent képesek vagytok megadni, hát legyen az én hitvesem az elefántcsonthoz hasonló. . .
Az aranyos Aphrodité, aki maga is jelen volt a tiszteletére rendezett ünnepen, megértette a kyprosi király rejtett kívánságát és tudta, hogy az arra gondol, hogy maga az elefántcsont szobor legyen az ő hitvesévé. S az áldozati tűz háromszor lobbant fel, s a lobogó láng magasan emelkedett hegyével a levegőbe : ez volt a jele annak, hogy az istennő meghallgatta az imádságot.
Hazasietett Pygmalión és keresi a leány-szobrot. Hát, amint megérinti, érzi, hogy lágyul az elefántcsont, merevsége felenged, akár a viasz, ha a nap éri, s ami a legjobban bizonyította, hogy a szobor megelevenedett: ereiben vér lüktetett. S mikor csókjaival illette Pygmalión, már elpirult a szoborból lett leány, s félénken kinyitva szemét, egyszerre pillantotta meg a napvilágot és kedvesét, akinek a szerelme őt életre keltette. Hálatelt szavakkal mondott köszönetet Pygmalión a jótevő istennőnek, és házasságot kötött a csodálatos leánnyal. A menyegzőn Aphrodité istennő is megjelent, s esztendőre a királyi párnak fia született: Paphos, aki utóhb Kypros szigetének Aphrodité szentélyéről híres városát, Paphost alapította.

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember és álló emberek