Mindeddig azt hittem, hogy igen. A „Csipkerózsika álomba szenderül – kislányok mesés beavatása a nőiségbe” írása során végig az lebegett a szemem előtt, hogy megválaszoljam,
– miért fontos, hogy egy lánygyermeket az általa legjobban szeretett, hozzá legközelebb álló nők avassák be a nőiség misztériumába,
– hogyan lehet jól segíteni a kislányokat meséken keresztül, hogy egészséges lelkületű, boldog nőkké válhassanak 
– és melyek a kislányoknak való beavatásmesék.

Fiam – aki már egy ideje boldog párkapcsolatban él – újabban olyan rádiós beszélgetéseket hallgat vezetés közben, amikből megpróbálja jobban megérteni a női lélek bonyodalmait. Arra is felfigyeltem, hogy mostanában jobban odafigyel az én reakcióimra , sőt direktben tanácsot kér, hogy mit csináljon egy adott helyzetben. Ezért egy idő óta sejtem, hogy a könyvemnek bizony férfi olvasóközönsége is lehet, mert segítségével ők is jobban beleláthatnak a női lélekbe. Egy nő hét szépségének mibenlétét megértve pedig ahhoz kapnak útmutatást, mik azok a mélyebb értékek, amit, ha felfedeznek társukban, nem nagyon tudnak melléfogni a választás során. Mert ez bizony életre szóló tanulási feladat minden férfi számára. S hogy ez mennyire így van, álljon itt erre egy szakállas vicc:

Egy Harleys férfi motorozott a kaliforniai tengerpart mentén, amikor váratlanul egy felhő került a feje fölé és egy mennydörgő hang szólalt meg:
– Azért mert te mindig hűséges voltál hozzám, teljesítem egy kívánságodat. A motoros lehúzódott az úttest szélére és így válaszolt:
– Építsél nekem egy hidat Kalifornia és Hawaii közé, hogy bármikor átugorhassak a szigetre.
Az Úr így szólt:
– A te kérésed igencsak anyagi dolgokra épül, gondold el, mekkora létesítmény lenne. Az óceán aljára levinni a tartó oszlopokat, és az a rengeteg beton, aszfalt és acél. Természetfeletti dolognak vélnék. Én meg tudnám csinálni, de még nekem is nehéz lenne. Gondolkodj egy kicsit, hátha eszedbe jut valami más, amivel az emberiség jövőjét tudnád elősegíteni.
A motoros elég sokáig gondolkodott, végül így szólt:
– Uram! Azt kívánom, hogy minden férfi megérthesse az asszonyokat. Tudni szeretném, hogy mire gondolnak, mit éreznek legbelül, amikor csak némán néznek rám, vagy amikor sírnak, nevetnek, vagy amikor rosszat mondok. És hogy hogyan tudnám a nőket boldoggá, kiegyensúlyozottá tenni.
Erre az Úr így válaszolt:
– Hány sávot akarsz a hídon?