Laáb Ágnes közgazdász kandidátus az ELTE Gazdálkodástudományi Intézet egyetemi oktatója, aki „mesés” előadásokkal eddig közel 15000 hallgatót avatott be a számvitel rejtelmeibe. 10 számviteli jellegű szakkönyvvel a háta mögött elérkezett azonban az idő, hogy végre valódi érdeklődésének hódolva szépíróként és mesélőként  is megmutassa magát. Így vall erről:

„A meseterápia számos lehetősége közül számomra a nőiség felfedezése, kibontása az a terület, ami különösen hívogató. Foglalkoztatott, hogyan lehet egy 8-15 éves kislányt jól felkészíteni arra, mit kezdjen a testi változásaival, érzései hullámzásával – hogyan lehetne jól beavatni a nővé válásba? Több mint egy évig dolgoztam azon, hogy a nővé érést kísérő beavatás titkainak felfejtéséhez felbecsülhetetlen értékű mesei tudástárunkból találjak értékes gyöngyszemeket. Számos felismerést és belátást hozott számomra ez a vállalkozás. Megértettem, hogy úgy tudunk leginkább hozzájárulni a cseperedő kislányok egészséges fizikai-lelki-szellemi fejlődéséhez, ha torzítatlan formában közvetítjük nekik a női beavatásmeséket és hagyjuk, hogy a mese tegye a dolgát. Nem kell különösebb magyarázatot fűzni a mesék mintázatának mély megértéséhez, Elég, ha sok tündérmesét hallgat. E mesék hősnői megpróbáltatásaik során viselkedésmintákat és megoldási lehetőségeket mutatnak számára. A mesékben felbukkanó gonosz boszorkák és bölcs öregasszonyok pedig magyarázat nélkül is megmutatják számára a női kiteljesedés e két lehetséges végállomását: mélyen elraktározhatja magában, mivé válhat egy gyönyörű fiatal lány öregkorára.

Egy idő óta olyan meséket mesélek unokámnak, amelyek a kislánykorról, a nővé érésről, a párválasztásról, az anyaságról, a nőiség hanyatlásáról szólnak. Ilyenkor mindig magamból is adok neki, méghozzá lényem legjobb, legszerethetőbb részeit. No meg továbbadom azt is, amit én magam hitelesen képviselek számára saját és családunk nőtagjai nőiségéből. Mert arra is rájöttem, hogy a mesék mellett az őt körülvevő, számára fontos nők értékrendje, viselkedési mintái, személyes példái azok, amikből felépítheti önmagát, azt, hogy milyen nő, anya, feleség, nagymama válik majd belőle.”