Egész kislánykoromtól kezdve a humán értékek felé vonzódtam: izgatott, hogyan tudja az ember kihozni magából a legtöbbet és a legjobbat.  Nem véletlen ezért, hogy a számvitel tanítása ellenére és mellett a szűken vett kutatási területem az emberi tényező lett. Számos cikket és tanulmányt publikáltam ebben a témában, igyekeztem hadba szállni sok olyan téves nézettel, amelyekről ösztönösen éreztem, hogy zsákutcát jelentenek, de még nem tudtam rámutatni szerzői tévedésének gyökérokára.

Végül a számvitel logikai rendje segített abban, hogy különbséget tudják tenni a “humán erőforrások” és a “humán források” között, amit a legtöbb kutató és szakember többnyire szinonim, csereszabatos fogalomként használ, és gyakran fel is cserél.

A számvitelben az számít vagyonnak, azaz erőforrásnak, amit hasznosítunk, függetlenül attól, hogy ez az erőforrás a saját tulajdonunk – ezesetben saját forrásból finanszírozzuk, vagy idegen forrásból, hitelből vagy kölcsönből, amelyet idővel vissza kell fizetnünk. Az erőforrások lehetnek tartósak, amelyek egy éven túl szolgálják a vállalkozást – ezeket nevezzük befektetett eszközöknek és olyanok, amiket rövid időn belül felhasználunk a tevékenységünk végzése során – ezek kapják a forgóeszköz gyűjtőfogalmat.

Az ember vonatkozásában az adottságai és képessége jelentik a saját forrásait, míg a kapcsolatai az idegen forrásokat. Mindkét forrását felhasználhatja jól, és ekkor hasznosításuk révén belső erőforrásaivá válhatnak, és parlagon is hagyhatja őket, mely esetben nem tud általuk eredményeket elérni. Ezek az erőforrások – saját szóhasználatommal kompetenciák – között lehetnek olyanok, amelyek rövidebb távon szolgálják és olyanok is amelyek tartósan. Előbbieket készségeknek, utóbbiakat kompetenciáknak nevezem.

Kompetenciavagyon mérlegszerűen bemutatva

Vizsgáljuk meg e fogalmi bázison, hogy mi a különbség aközött, ha jó nyelvérzéked van, és ha nyelvi kommunikációban való jártasságod, azaz nyelvi kompetenciád van!

  • Ha jó nyelvérzéked van – amelynek segítségével másoknál könnyebben tanulsz meg akár két-három nyelvet is – ez a te tehetség-potenciálod része s így a kompetenciavagyon-mérleged tőkeoldalán, a saját tőkén belül a képességek között van a helye. Ez  ugyanis még csak egy lehetőség, amit vagy hasznosítasz vagy nem.
  • Ha hasznosítod, előbb-utóbb nyelvtudásra teszel szert, amely már olyan kompetenciád, amelytől nyelvkészségedből erőforrást kovácsolsz, amit jól tudsz hasznosítani. (Maga a tudásszerzés többnyire saját kockázatra végzett beruházási tevékenységed, mivel nincs rá garancia, hogy a megszerzett tudásra lesz is piaci kereslet. Gondolj csak a rendszerváltás utáni időszak, amikor az orosz nyelvtudás – a piaci kapcsolatok felszámolásával és a kötelező orosz nyelvtanulás megszüntetésével – egy csapásra leértékelődött a munkaerőpiacon. Ugyanakkor jelenleg tanúi lehetünk az orosz nyelvtudás újbóli felértékelődésének, részben annak is köszönhetően, hogy az elmúlt évtizedekben igen kevesen tanultak oroszul, ezért jelentős hiány van megbízható nyelvismerettel rendelkező szakemberekből a munkaerőpiacon. Ez viszont azt is jelenti – és így érthető talán, miért sorolom a készségeket a forgóeszkozok közé – hogy ezek a készségek bizonyos mértékig kiszolgáltatottak aktuális társadalmi-politikai-gazdasági helyzeteknek, sőt még akár divatirányzatoknak is. Arról már nem is beszélve, hogy a nyelvtudásodat napi szinten gyakorolni kell, mert ez a tudás használaton kívül igen hamar berozsdásodik, gyors ütemben értékét veszti, azaz amortizálódik.
  • Előfordul, hogy egy igen ritka nyelvet sajátítasz el készség szinten, és vannak más készségeid, például (pl. költői, műfordítói, tolmácsolói készségek, amelyekkel ötvözve már olyan  egyedülálló, csak rád jellemzó, nem utánozható kompetenciát tudsz kifejleszteni, amelyet se az idő, se a divatirányzatok, válságok nem tudnak kikezdeni.

Czeisel Endre sokat segített nekem annak megértésében, hogy különbséget klell tenni a tehetség (az én szóhasználatomban adottságok és képességek) és a tehetség beváltása (készségek és kompetenciák) között. Így írt erről “Somogyi József munkássága a ma orvos genetikusának a szemével” című irásában:

„A tehetség alatt az átlagot számottevően meghaladó, tehát kivételes adottságot, potenciát, ígéretet, vagyis a lehetőséget értjük. De ha a tehetséges gyermek ezt a későbbiekben be is bizonyítja, vagyis veleszületett adottságait valóra váltja, akkor ő már nem ígéret („tehetség”), hanem képességeit bizonyító „valaki”. A legtöbb idegen nyelvnek, így az angolnak is, éppen ezért a potenciális tehetségre (giftedness) és a megvalósult tehetségre (talent) külön szavuk van. Nálunk a megfelelő szó a megvalósult tehetségre hiányzik, legfeljebb azt mondhatjuk az utóbbira, hogy „nagy”. Hiszen egy Karinthy Frigyes vagy Bartók Béla már nem tehetség, hanem nagy író vagy nagy zenész. Jó lenne találóbb megnevezést találni a mi nyelvünkben is erre a fogalomra. Korábban elfogadott volt nyelvünkben a talentum-tálentum-tálentom szó is. Elég utalnom a Biblia tálentum példázatára: „Mert mindenkinek, akinek van, adatik, úgyhogy bővelkedni fog; attól pedig, akinek nincs, még az is elvétetik, amije van” (Máté evangéliuma 13, 12) vagy Karinthy Frigyes szép versére, a „Számadás a tálentomról”. Javaslom újra meghonosítani a tálentum szó-fogalom használatát a tehetségüket megvalósító „tálentumos” emberekre. Nyelvünk is gazdagodna, és a kreatológiai fogalmak is tisztázódnának ezzel az emberi fejekben.”

Mikor ezt az írást elolvastam, végre felbátorodtam azon, hogy más is van, aki ellentmondást érez, és igyekszik tisztázni a különbséget és megerősített abban, hogy jó nyomon járok. Ám a számvitel rendszerező logikája nélkül nem tudtam volna egyértelműsíteni ezeket a fogalmakat. Szerencsére egyre többen vannak, akik előadásaim, cikkeim, könyveim  nyomán nem keverik már össze a képességet a készséggel, azaz a tehetséget, mint lehetőséget a tálentummal, a beváltott ígérettel.