Kissé megcsúszva ma végre sort kerítünk lányom és unokám születésnapjára. Móni kedvence a vadas (Édesanyámé is) Lilinek pedig a grízgaluskás levessel és az epertortával járunk a kedvébe. A grízgaluskát férjem készíti. Hosszas kísérletezés után megtanulta pont olyanra csinálni, mint valaha Dédnagymamám, de a trükkjét sajnos nem árulja el. (Majd egyszer azért kilesem tőle.) Mindenesetre majd kétszeresére dagadnak, mint egy evőkanál és olyan omlósak, hogy az valami hihetetlen!

A vadast nem a szokványos módon készítem, mert az ebéd két fogását saját elgondolásom alapján összevonom. Így a főzés menete a következő: A marhafelsált hideg vízben odateszem főni. Ízesítem sóval, borssal, teszek bele 2 vöröshagymát és 4-6 gerezd fokhagymát, két marhahúskeves-kockát és csendesen főzöm vagy két órát. Alaposan bezöldségelem: 6-8 sárgarépa, 2 fehérrépa, fél zeller, karalábé, 1-2 szem krumpli megy bele, meg a zeller zöldje, madzaggal átkötve.
Közben elkészítem a zsemlegombócot: 4 szikkadt zsemlét kiskockákra vágok, sütőben szépen megpirítok, vigyázva, nehogy megégjen. Sűrű palacsintatésztát keverek 3 tojással, 30 dkg liszttel, pici sóval. Annyi buborékos ásványvízet öntök apránként hozzá, hogy krémes állagú legyen. Belemorzsolok egy fél élesztőkockát, hagyom húsz-harminc percig állni, közben megvágok egy nagy csokor petrezselymet. 20 dkg füstölt sajtot egészen apró kockákra vágok, majd mindezeket (pirított zsemlekocka, petrezselyem, sajtkockák) hozzákeverem a palacsintatésztához. Golyókat formázok és ismét állni hagyom. Forró vízbe egyszerre legfeljebb 4-6 golyót kifőzök (nagyjából 10 perc kell egy adagnak.)
Karamelizálok egy kis lábosban 15-20 dkg kristálycukrot, felengedem vörösborral és vízzel, beledobok két leveskockát, 3-4 szem borokabogyót és felfőzöm. Közben kikavarok 2 evőkanálnyi mustárt 1 fél citrom levével és hozzáadagolom a karamelles főzethez.
Egy nagy lábasban olajat forrósítok, kiszedem a levesből a húst és körbepirítom, majd vágódeszkára teszem pihenni. A zöldségeket (a krumpli, a karalábé és a zellerlevél nélkül)  is kicsit megpirítom, rászűröm a karamellás levet, hogy a borókabogyó nehogy belekerüljön és botturmix-szal pépesítem. Utána ízesítem még citrommal, mustárral – esetleg cukorral – ha szükséges, beleteszek 2 dl tejszínt, visszateszem az időközben felszeletelt húst és mégegyszer összeforralom az egészet.