Ha ma lennék kisgyerek vagy most lenne óvodás-kisiskolás kislányom, a leányszoba falait beborítanám Josephine Wall festményeivel. Két megoldással is élhetnék:
- vagy színes nyomtatóval legalább A3 méretben kinyomtatnám a képeket fénykép minőségben és bekeretezném,
- vagy megvenném a XXL méretű puzzle-ban a képeket, s így már a kirakás is nagyon fontos állomás a képzelet megmozgatásához.
A ma már hetvenes éveiben járó művésznő a fantázia, és a vizuális mesemondás nagymestere. Aki csak egyszer látta valamelyik művét, csalhatatlanul felismeri képeit jellegzetes szín és fantáziavilága és részletgazdag kidolgozásai alapján. Hosszasan szemlélve egy-egy képét a legrejtettebb helyeken bukkannak fel csodás mesebeli alakok és helyszínek: tündérek, kastélyok, gyermekek, pillangók, varázslók és más mitikus lények, meseszimbólumok.
Az alábbiakban az álmodozáshoz kapcsolódó festményeiből gyűjtöttem egy csokorra valót, hiszen számos képén – más és más vonatkozásban – feltűnik az alvó Csipkerózsika, illetve az, amit Csipkerózsika álomba merülése szimbolizál. A serdülőkori álmodozásból a nőiség megélésére ébredés fontos szakaszhatár egy nő életében, ezért se szeri se száma a mesebeli és mitológiai történeteknek, amelyekben a Csipkerózsika „story” meseszövétneke felsejlik. Csipkerózsika álomba merülése szimbolizálja ugyanis azt a gesztációs időszakot, amikor a félig még gyermek, félig már nő a jövőjéről, az eljövendő, neki rendelt társról álmodozik, akivel kiegészülve megtalálhatja a vágyott teljességet, boldogságot. Maga az alaptörténet vélhetőleg egyidős az emberiséggel. A kiválogatott képek mindegyike hozzákapcsolható a kislányoknak írt mesés beavatáskönyvemhez. Keresgéltem az interneten, hátha megosztja valaki saját impresszióit, amelyek egy-egy ilyen kép láttán eszébe jutottak. Nem találtam ilyet, ezért igyekszem ezt a hiányt pótolni saját gondolataimmal.
A képek forrása a festőnő honlapja.
Miért olyan fontos a mesebeli álomvilág?
Az álmok lépcsője (Stairway of Dreams)
A kép egy kislányt ábrázol, aki kedvenc helyén ücsörög a lépcsőn és meséskönyvét olvasgatja, de közben az álom felé sodródik. Az imbolygó gyertyaláng az álom és ébrenlét közötti átmeneti állapotot szimbolizálja. Lassan megnyílik az álmok titokzatos birodalmának kapuja, amelyen átlépve a csodálatos mesevilág hőseivel találkozik. Minél tovább nézed a képet, annál több apró részletet fedezhetsz fel!
Színes álmok (Dreaming in Colour)
Az álmokban éppen az a csodálatos, hogy nem a szürke hétköznapok fekete-fehér filmkockái jelennek meg álmaidban, hanem csodálatos, szürreális képeken keresztül sejlenek fel jövőbeli lehetőségeid! Az álmokban minden valóságos és bármi megtörténhet… Mint ezen a képen, ahol óriásgyergyák világítják meg utadat (nagyobbak a kastélynál), a halak a levegőóceánban úszkálnakés a halak úsznak, mint a madarak a levegőben. Az álmodozó hajának fürtjeiből édes zeneszó formálódik, melynek hangjaira táncol a korcsolyázó szerelmespár. A zöld vízesésből gyönyörű kertet varázsol a képzelet és a csodamadár csőrében lévő varázskulcs felnyithatja a lehetőségek végtelen sok ajtaját!
Az álmok valóra válnak (Daydream Believer)
Az álmodozás azért csodálatos, mert álmaidban minden lehetséges: Varázslatos szépségű tájak fölött repülhetsz képzeleted szárnyán, belekapaszkodva egy mesebeli unikornis szivárványos sörényébe vagy gyémántos szarvába!
Csipkerózsika (La Belle au Bois dormant)
A „Csipkerózsika” című csodálatos festménye alapján szinte megelevenedik előttünk a mese. A kép előterében az a jelenet látható, amikor a herceg rábukkan az alvó királylányra. A finom pasztellszínek és az ólomberakásos ablakon beszűrődő fénysugarak jól kifejezik a fiatal lányok azon életszakaszát, amikor még csak képzeletvilágukban élnek és csak álmaikban vágyakoznak a fehér lovas herceg érkezésére, akiért érdemes felébredni.
A kép háttéreben számos apró részleten tárul fel a teljes történet:
- a keresztelőn az áldások mellett elhangzó az átok;
- rokka, amely az átkot valóra váltja;
- az áthatolhatatlan tüskés rózsabokrok, amelyek a kastélyt 100 éven át megközelíthetetlenné teszik,;
- a pókhálók, amelyek az eltelt idő jelképezik és mutatják, hogy az álom bizony már nagyon régóta tart;
- a herceg, akinek felgyújtja képzeletét a kastély rejtekében alvó csodálatos szépségű királylányról keringő történet, és minden veszélyt vállal, hogy felkutassa, megpillanthassa;
- és végül a szerelmes ölelés, amellyel életre csókolja Csipkerózsikát, hogy boldogan élhessenek, míg meg nem halnak…
Psyché álma (Psyches Dream)
A görög mitológiából is ismert egy ilyen álomba merülés, méghozzá a szerelem istenasszonyának szépségével vetekedő királylány, Psyché története. (Psyché egyébként a századok során a szenvedélyek és a boldogtalanság által megtisztított, végül a szerelemben örök boldogságot megtaláló lélek jelképévé vált és lett névadója a pszichológiának, a lélekgyógyászatnak. )
Psychét – aki Aphrodité átka következtében nem lehet földi halandó felesége – élő halottként elsiratták és díszes menyasszonyi öltözékben felkísérték a hegy tetejére, hogy ott sorsára hagyják.
„Psyche egy darabig ott sírdogált a kőszikla tetején és egész testében reszketett a félelemtől. De jött a nyugati szél, a szelíd Zephyrus, és gyöngéden játszott a leány ruhája redőivel, a lágy selymet lassan mint hajóvitorlát duzzasztotta nagyra, úgy emelte fel őt, és vitte a hegy lejtőjén lefelé. Úgy fektette szépen egy elrejtett völgyben virágos pázsitágy jó puha ölébe. Annyi sírás-rívás után a harmatos fűben elaludt Psyche.”
Josephine ezt a jelenetet ábrázolja csodálatos festményén. Ecsete nyomán Psyché fizikailag nyugalmi állapotban van, miközben hajkoronája lelke zaklatott hullámverését érzékelteti, csukott szeme mögött pedig felsejlik a jövő: álomképei megjelennek a kép számos apró részletében. A csónak az álomutazást, a pillangók pedig magát a tovarebbenő álomképeket szimbolizálják. Ha érdekel Psyché történetét itt elolvashatod.
Camelot álma (Dreams of Camelot)
A festmény Arthur király csodálatos birodalmába, Camelotba röpíti az álmodozót, akinek álmában feltűnnek az Arthur mondakor egyes részletei. Ha figyelmesen megnézzük a képet, a csónak egy aranyfolyóban úszik és ez nem véletlen, hiszen „az aranyfolyó bővizű áradásával tündöklő szépséget áraszt. Széles medrében hömpölyög éltető vize és ahogy rásüt a nap, aranyszínben tündököl a benne sodródó értékes arany és más nemesfém-darabkáktól. Mitől válik ez a szépség a boldogság szimbólumává? Azért, mert az édeni állapotok forrásaként él az emberiség kollektív tudattalanjában, méghozzá eredet és cél vonatkozásában is.
„Az egyik édeni minőségbe minden ember visszavágyik, a másik viszont mint lehetséges elérendő cél lebeg a szeme előtt, de mindkettő az egységélmény ígéretét hordozza, ami a boldogság legfőbb forrása.
Az egyik édeni állapot az az egységélmény, amelyet embrionális, majd a magzati állapotban él át minden megszületendő ember. Eszerint az Éden vagy a Paradicsom valódi helyszíne az anyaméh. A méhen belüli fejlődési szakaszban az embrió még sokat megőriz az egységélményből: Körbeöleli a testmeleg magzatvíz. Lebeg szabadon és a nehézség erőitől mentesen ebben az aranyfolyóban. Minden, amire szüksége van, önmagától odaáramlik hozzá, anélkül, hogy kérnie kellene vagy bármit is kellene tennie érte. Ideális módon védve van a külvilág minden veszélyétől, ugyanakkor a vízben – pozitív értelemben véve – izolált és elszigetelt. Nagyon sok ember számára a boldogságot ez a fajta egységélmény emléknyoma jelenti és egész életében visszavágyódik az anyaméhben töltött „Paradicsomi állapotba”.
A boldogságkeresés másik iránya az a fajta egységélmény, amelyhez próbatételek sokaságán át vezet az út, melynek végén a Boldogság szigete vár. Illették már ezt a szigetet Elveszett Paradicsomnak, Elsüllyedt Földrésznek, Atlantisznak, Munak, Lemúriának, Eldorádónak, Tündérvölgynek, Utópiának – mindegyik elnevezés az emberiség boldog aranykorszakát jelöli. Azt a paradicsomi állapotot, amikor nem kellett fázni, éhezni, mindenkinek volt fedél a feje fölött, és a természet sokkal termékenyebb, gazdagabb, áldásosabb volt.” (Részlet Laáb Ágnes: Csipkerózsika álomba szenderül – kislányok mesés beavatása a nőiségbe c. könyvemből)
Ilyen boldogságszigetnek számít az Arthur mondakörből megismert Camelot is. Nem tudjuk pontosan, hol lehetett és azt sem, hogy mennyire valóságalapúak az Arthúr király uralkodásáról szóló elbeszélések. Egyesek szerint Camelot Skóciában volt, Glasgow közelében, a mai Stirlingben. Arthur históriája pedig nem egyéb, mint az aranykor alkonyán élő ember története: egy sosemvolt-sosemlesz éden megtalálásának, majd elvesztésének keserű krónikája. Az 1135 –ben keletkezett monda olyan széles körben terjedt el, hogy Arthurból a XII. századi angol lovagok jelképe, a férfias hűség, a vezéri tulajdonságok megtestesítője lett.
Arthur a mondák szerint a brit Uter Pendragon király és Yguernen (Ingerna, Ygraine) cornwalesi hercegnéasszony fia volt. Anyja titokban nevelte, majd Merlin kiadta dajkaságba Ectorhoz, mert ellenségei ármánykodtak ellene. Mikor 20-éves lett, kihúzta a sziklából az Excaliburt – és a kard erejével és lovagi bátorságával egyesítette a királyságot. Lovagtársaival megalapította Camelot várát, amelynek közepén állt a kerekasztal. Az egyenlőséget szimbolizáló asztalt ülték körül Artúr és lovagtársai 12-en. Artúr uralkodása alatt legyőzte a szászokat, meghódította Skóciát, Izlandot, Írországot, Galliát, Norvégiát, Dániát. Uralkodása második felében Artúr féltette birodalmát – mi lesz vele, ha ő már nem lesz – ezért a szent Grál keresésére indult. Camelot várát a legkiválóbb lovagjára Lancelot-ra hagyta. Amíg Arthur Galliában járt, és a rómaiakkal háborúzott, felesége Gwenhwyfar (Guinevere) és Lancelot közt Máb varázslatára „bűnös viszony” alakult ki. Ezt a viszonyt Arthur unokaöccse (másutt féltestvére) Medraut (Mordred) leplezte le. A bűnös feleség és szerető elmenekült Camelotból, és Arthúr üldözőbe vette őket, ám eközben Mordred a helyzetet kihasznáva egy államcsínnyel átvette a hatalmat. Végül Arthur visszatért, és Camlan folyó mellett véres harcot vívott unokaöccsével. Arthur a csatában győzött ugyan, de maga is súlyosan megsebesült. Halála előtt Bedivere lovaggal visszaküldette az Excaliburt a Tó asszonyának, majd Avalon szigetére vitték. Itt halt meg, de szelleme azóta is várja, hogy visszatérjen, ha népe nagy veszélybe kerül. Állítólagos sírhelye Glastonbury-ben van.
Álmok Atlantiszból (Dreams of Atlantis)
A „Csipkerózsika álomba szenderül – kislányok mesés beavatása a nőiségbe” c. könyvemben egy külön fejezetben foglalkozom a boldogság iránti vágyakozással:
„Szinte valamennyi mitológiában fellelhető, hogy valamikor régen aranykor volt a földön: Csodálatos tájakról, szigetekről szólnak ezek a mítoszok, megőrizve a korlátlan örömök és lehetőségek birodalmának letűnt világát az emberiség kollektív tudattalanjában. Számos visszaemlékezés arról szól, hogy ez a távoli aranykor egy vízözönnel ért véget, amelyből – itt nem egybehangzók az elbeszélések – csak egyetlen ember, ill. emberpár menekült meg.”
Atlantisz is úgy él az emberiség kollektív tudattalanjában, mint az elveszett aranykor idilli állapotának helyszíne, a boldogság szigete. A leghitelesebbnek tekinthető leírás Atlantisz pusztulásáról Platontól származik, „… Akkoriban, a tenger ott még járható volt. Ugyanis a szoros előtt, amelyet Héraklész Oszlopainak neveznek, egy sziget terült el, nagyobb, mint Ázsia és Líbia (Afrika) együttvéve, s erről a szigetről akkoriban még át lehetett kelni más szigetekre, ezekről, pedig a túloldalon fekvő egész világrészre… Ezen az Atlantisz nevű szigeten egy nagy és csodálatra méltó birodalom létezett, mely nemcsak az egész szigeten uralkodott, hanem sok más kisebb szigeten, és azon szárazföld egyes részein is. Hatalma ezen kívül kiterjedt Líbiára, egészen Egyiptomig és Európára Türrhéniáig… Később azonban hatalmas földrengések és vízáradások támadtak, egy szörnyű nap és egy szörnyű éjszaka leforgása alatt… Atlantisz szigete elmerült a tengerben.” (Forrás: Platon: Kritiasz (Kövendi Dénes fordítása) http://irodalomelmelet.atw.hu/kritiasz.pdf)
Josephine Wall festménye megörökíti tudatalattink vágyakozását a letünt aranykor, a boldogság szigete után. A képen egy kecses sellő alszik az óceán mélyén. Az álmok tengere öleli körbe és álmában felsejlik a mitikus Atlantisz csillogó tornyaival. A víz alá meröült szigetet most már az idők végezetéig a tenger istene, Neptunusz őrzi szigonyával, elzárva az emberek elől, hiába szeretnék megtalálni. Csak a szelíd hableányt szívesen látja ebben a varázslatos királyságban, ahol álmaiban szabadon kóborolhat a játékos delfinekkel és meglovagolhatja a tenger habjait a tengeri csikók hátán.
Elvarázsolt erdő (The Enchanted Forest)
Ezen a festményen „Csipkerózsika” egy elvarázsolt pávatoll erdőben alussza százéves álmát. Amikor a herceg paripáján lépkedve az alvó leány felé veszi útját, az Erdő Szelleme mágikus szuláktrombitáján kürtöli a világba, hogy lassan lejár az álmodozások kora. Ha körülnézel az erdőben, apránként felfedezheted e varázslatos világ megannyi szellemalakját a kép különböző pontjain, miközben gyönyörködhetsz a színekben és átadhatod magad a romantikus pillanat hangulatának, akár a múltba, akár a jövőbe révedezve…