Csontleves cérnametélttel

Ennek a menünek a második fogása elég nehéz, ezért két kiló húsos karajcsontból, leveszöldséggel egy finom csontlevest érdemes készíteni, jó házi cérnametélttel, amihez semmi különleges főzési tudomány nem kell. Hideg vízben kezdem el főzni és ha felforr, a legkisebb hőfokon 2-3 órát csendesen főzöm. A tetejére kicsapódó habot óvatosan leszedem és a végén ha kell, át is szűröm, hogy krisztálytiszta legyen. A cérnametéltet külön főzöm ki. A húsos csontot felkínálom tormával és mustárral előételnek. A levesestálban tálalom a leszűrt csontleves, külön tálban a zöldségeket és a cérnametéltet, valamint két kis tálkában frissen vágott petrezselymet és snidlinget. (Azért nem teszem a levesbe, mert nem minden családtag szereti.)

Káposztás tarja

Az agyagedény alját kizsírozom, erre jön a káposzta fele. Beborítom a karikára vágott hagymával, a nagyon apróra vágott füstölt szalonnával és az egy centiméteres darabokra vágott füstölt császárhússal és a vékony szeletkékre vágott fokhagymával. Örölt köménymaggal megszórom, sózom. Jöhet a káposzta másik fele, majd erre szépen egymás mellé fektetem az 1-1,5 centis vastagságúra vágott tarjaszeleteket, amit sózok, borsozok, és köménymagot szórok rá. 5-6 fürtös paradicsomot egészben valamint 7-8 apróbb szemű krumplit négybevágba elrendezek a húsok között. 200 fokon 1,5 órát sütöm lefedve, majd 15-20 percig fedő nélkül, hogy a tarjaszeletek ropogósra piruljanak.

Kávétorta

Hozzávalók a krémhez: 1 tortalap, a krémhez: 1 doboz 500 grammos mascarpone, 5 dl tejszín, 4-5 kanál porcukor , 1 csomag vaniliacukor, 1 üveg rumaroma, 1 csésze erős feketekávé, 4-5 kocka jóminőségű étcsoki.

Néha időnyerés céljából kész tortalapot veszek, és csak a krémmel, díszítéssel “háziasítom”.  A tejszínt meglangyosítom 30-40 fokra, felolvasztok benne 4-5 kocka csokit, hagyom kihülni. A többi hozzávalóval krémesre keverem, ha kell még utánaízesítem rumaromával, kávéval, cukorral. A tortalapok tetejét megkenem rumaromás tejes kávéval, majd közé rétegzem a kávékrémet és mielőtt a következő tortalappal beborítanám, diót vagy mogyorót darálok rá (ez el is hagyható). A torta tetejét és oldalát is bevonom a krémmel. A tetejére díszítésként kávészemeket teszek.